TEAM HERTELENDESIGN

Anna Hertelendy 

Graphics, architectural visual designer, project management


András Mészáros 

Information technology, project support, unreal engine developer


2014-ben végeztem alkalmazott grafikusként. Emellett rendelkezem 3D látványtervező végzettséggel is. A kiadványokhoz különleges kapcsolat fűz; nem csak tördeltem, tipóztam, terveztem a könyveket például, de szerkesztettem és lektoráltam is őket, ha úgy adódott. Aztán pár éve írtam is egyet, és így bezárult a kör. Több mint öt éve dolgoztam ezen a területen, és úgy éreztem, mindent kipróbáltam, tovább kell fejlődnöm.

A látványtervezés régóta foglalkoztat. Kisgyerekként mindig épületek alaprajzait tervezgettem, majd azokon mozgattam és szerepeltettem a kitalált történetem figuráit. Később, mint sok kortársamat, elkapott a Sims-láz, és úgy tűnik, hogy ez a mai napig nem csillapodik, csupán az a szoftver változott meg, amin "játszom".
Jelenleg a 3D nyújtotta lehetőségeket épületek külső- és belső látványterveinek elkészítésére használom. Nagyon fontos számomra, hogy a megrendelőim ne csak egy steril látványtervet kapjanak, hanem a fények és textúrák játékából egy impresszió szülessen, ami közvetíti új otthonuk vagy ingatlanjuk karakterét.